1956. Magyarország csupán egy kis csatlósállam a szovjet blokkban, de nagyhatalom is: vízilabda-válogatottja verhetetlen. A pólós srácok a vasfüggöny mögött is az élet császárainak érzik magukat; élvezik a sikert és a lányok rajongását, magabiztosak és összetartók. Eddig egyetlen egyszer veszítettek: 1955-ben, amikor egy moszkvai mérkőzésen a bíró nem engedte őket győzni. Mindannyian a visszavágásra, az ’56. novemberi melbourne-i olimpiára készülnek.
Ám a történelem alaposan összekavarja a terveiket. Budapesten kitör a forradalom. A csapat fiatal sztárja, Karcsi (Fenyő Iván) és barátja, Tibi (Csányi Sándor) belekeveredik az utcai eseményekbe. Eleinte csak a kalandot keresik. Karcsinak megakad a szeme Vikin, a harcias műegyetemista lányon (Dobó Kata), és a nyomában járva eljut a forradalom legfontosabb színhelyeire: ott van a Kossuth téren, majd a Rádió ostrománál is.

Ez már nem játék. A forradalom magával sodorja őt. Az edzésnél, a sportsikernél már sokkal fontosabbnak tartja, hogy az igazság oldalán harcolhasson. Kénytelen elárulni a csapatát, de új, hű társakat talál: a pesti utca hőseit; és ami a legfontosabb számára: Vikit.
Október végén a forradalmárok azt hiszik, harcuk és áldozataik nem voltak hiábavalók, ezért a lány rábeszéli Karcsit, hogy utazzon mégis a többiekkel, képviselje az olimpián az új Magyarországot. Mire a srác rájön, hogy a forradalom kudarcra van ítélve, már nem tud visszafordulni. Kénytelen sorsára hagyni szerelmét, és ha már nem harcolhat, teszi, amihez a legjobban ért: a medencében szerez dicsőséget hazájának.
Így kerül sor 1956. december 6-án az elődöntőre. Otthon T-34-esek rombolják le a barikádokat, itt a magyar vízilabdások néznek szembe a szovjetekkel. Karcsi és csapattársai most megmutathatják a világnak, hogy ez a kicsiny nép nem hagyja magát legyőzni.
Bár a filmet megtörtént események ihlették, azok csupán a forgatókönyv kiindulópontjául szolgáltak. A történelmi események és helyszínek valódiak, a szereplők azonban nem - hangsúlyozzák az alkotók.

Andrew G. Vajna, az Egyesült Államokban élő és dolgozó magyar filmproducer bár
pályája legnagyobb sikereit Hollywoodban érte el, sosem szakadt el teljesen hazájától. 1989-ben Joe Eszterhas forgatókönyve alapján készítette a szintén magyar történelmi sorskérdésekkel foglalkozó Music Box című filmet, melyet Costa Gavras rendezett, és melyért Jessica Lange-et Oscar-díjra jelölték.
- 1956 az életem talán legfontosabb fordulópontja - idézi fel a producer személyes indíttatását, - hiszen nyilvánvaló, hogy ha itthon maradok, akkor az egész életem, egész pályám teljesen másképpen alakul. A szüleim bátran és önzetlenül elindítottak a világba, egy tizenkét éves fiú kedvéért feladtak mindent, amit itthon már megteremtettek maguknak. Egyedül léptem át a határt, ők két héttel később, december 24-én követtek. Véletlen egybeesés, hogy pont december 6-án indultam el Magyarországról: azon a napon - ahogy ezt jóval később megtudtam -, amelyiken a magyar vízilabda-válogatott a szovjet csapattal vívott véres elődöntőt Melbourne-ben. A személyes élmények meghatározók ugyan, de felnőtt fejjel azt is tisztán látom, hogy e kis ország történelmében milyen fontos szerepet játszik az a hónap. Hiszen elsőként harcoltunk fegyverrel a szovjetek ellen, és legalább kis részben, de talán ekkor indult el az a hosszú folyamat, amely harminc évvel később az egész kommunizmus összeomlásához vezetett - és így hozzájárult a modern Európa átalakulásához. Szeretném, ha a magyar fiatalság büszke lenne a saját múltjára, remélem, ez a film segít majd, hogy érzelmileg átélje azt, amin a nagyszülei átmentek.

A producer régóta készült a téma feldolgozására, ám az, hogy ez milyen formában válhat vizuális élménnyé, sokkal később vált világossá. Az inspirációt végül a Csoda a jégen (Miracle) című film adta.
- A Szabadság, szerelem alapja két párhuzamos történelmi esemény: ugyanakkor, azalatt az idő alatt zajlott a melbourne-i olimpia, mint amikor itthon kitört, majd elbukott a forradalom - mondja Andy Vajna. - A Csoda a jégen csak azt mutatta meg nekem, hogy egy sportolókról szóló film is lehet egyszerre felemelő és izgalmas. A többi már a Joe Eszterhas barátommal való hosszú beszélgetésekből alakult ki.
Vajna ötletét Eszterhas újabb dramaturgiai szempontokkal gazdagította, az ő ötlete alapján került a sztoriba a szerelmi szál. A forgatókönyvíró hamar meggyőzte a producert, hogy a sportoló és az egyetemista lány kapcsolata teheti emberivé és átélhetővé a két világ -a forradalom és a sport - találkozását.
- Sok beszélgetés, egyeztetés után Eszterhas megírta a forgatókönyv alapját, majd három magyar forgatókönyvírót kértem fel arra, hogy tovább finomítsák a történetet - számol be a filmkészítés korai szakaszáról Vajna -: Bereményi Gézát, Eva Gárdost, akivel az Amerikai rapszódia (American Rhapsody) címő filmet is együtt készítettük, valamint Divinyi Rékát. A végső változatot és dialógusokat Réka alakította ki.

- Nagyjából 2005 novemberében olvastam először a forgatókönyvet - emlékszik vissza Divinyi Réka. - Goda Kriszta ajánlott Andy figyelmébe, ő hívott fel, és én természetesen minden további kérdés nélkül igent mondtam. Egy ilyen típusú filmből nem marad ki az ember. Novembertől a forgatásig folyamatosan írtam, sőt, még a forgatás közben is szükség volt változtatásokra. Nem találkoztam még producerrel, aki ennyire tudta volna, mit akar. Andy és Kriszta addig íratta át velem a dialógusokat, amíg mindketten elégedettek nem voltak. Még életemben nem írtam ennyiszer újra semmit.

Goda Krisztina, a film rendezője 2005 őszén vállalta el a forgatás irányítását: addigra már elkészült első, azóta nagy sikert aratott vígjátéka, a Csak szex és más semmi, de még nem volt meg a premiere.
- Andy kért fel a rendezésre - meséli a rendezőnő. Több rendezővel találkozott, magyarral és amerikaival egyaránt, sok szakmabelinek mutatta meg a forgatókönyvet, és végül engem bízott meg a munkával. Számomra kihívás volt ez a film és nagyszerő szakmai lehetőség arra, hogy egy ilyen mérető, bonyolultságú produkcióban kipróbálhassam magam.
A producer is úgy emlékszik, hogy hosszú keresés során jutott el választott rendezőjéhez.
- Krisztinát már régóta ismerem - mondja Vajna -, de tulajdonképpen csak akkor értettem meg milyen tehetséges rendező, amikor még valamikor a premier előtt, megnézhettem a Csak szexet. Sokat gondolkoztam azon, ki volna számomra az ideális munkatárs, és nem döntöttem könnyen, egyrészt azért, mert ezt egy nehéz, bonyolult filmnek gondolom, ahol meg kell teremteni és fenn kell tartani a színészi teljesítmény és a látványos akció kényes egyensúlyát, másrészt mert ez számomra nagyon személyes ügy. Ahogy újra és újra áttekintettem a lehetséges direktorok listáját, a kör egyre szőkült, és végül egyértelmővé vált: Krisztina a legalkalmasabb ember a feladatra.

A producer az első pillanattól biztos volt benne, hogy a témából magyar filmet kell készítenie. Bár jó néhányan tanácsolták neki, hogy a későbbi kereskedelmi siker érdekében amerikai színészekkel, angol nyelven kellene forgatni, ő ragaszkodott hozzá, hogy hazai helyszíneken és stábbal, hazai színészek szereplésével kerüljön filmre a történet. A színészek többfordulós szereplőválogatás során, komoly munkával szerezték meg a felkérést.
- A szereplőválogatás során folyamatosan egyeztettem Krisztinával - idézi fel a 2005-ös eseményeket a producer. - Közösen döntöttünk mindenről, bár Fenyő Ivánnal még Los Angelesben ismerkedtem meg, és már ott említettem neki, hogy vegyen részt a film castingján, és Dobó Katát is én javasoltam, de ő mindig része volt a készülő produkciónak.